Váci Mihály: Két szegény fiatal

Két kopasztott csirke,
terpeszléptekkel hódítón,
orángután görnyedéssel,
mentek a bulváron kaszálva,
sündisznó hajjal, homloktalanul,
fiú és lány volt - de ki tudja
melyik az, melyik ez?
Mindkettő fenekén
azonos rongy feszült,
és görbe lábukat
röhögve mutatta a divat.
Mindkettő feneke
olyan egyforma volt,
hogy szánalommal nevetni kellett:
 - soványak, nyomorultak
se nők nem voltak ők,
se férfiak a javából.
Mentek görnyedten,
majomléptekkel lázadozva,
farmernadrágba dugott kézzel.
Nekik csak ez jutott már
a lázadásból is;
a modern élet gazdaságaiból is.

Szegények azt hiszik:
 - fellázadtak a világ ellen.
Pedig csak nyomorultak,
a mai lét kis proletárjai,
kiknek nincs pénzük jó ruhára.
Pedig csak rabszolgái
a nyomorító iparnak,
mely így tervezi meg
az ideológiát is,
hogy eladja olcsó kacatjait.

Szegény városi testvéreim,
keleten és nyugaton, -
meghagyták nektek a farmer madrágot
a gitárt és tornacipőt,
hogy felrúgjátok vele
az erkölcsi világrendet.
Így megengedik,
így úgyse sokat ér.

Szegény testvéreim!
Mentem utánatok
a nagyvárosok mélységeiben,
szomorúan, mert tudtam,
ha elmondanám nektek:
 - szeretlek titeket!
Ti tagadnátok meg
engem legelőször.

De hiába riszáljátok előttem
szétfeslő farmernadrágban
modern feneketeket,
én tudom:
ti is rájösztök egyszer,
hogy vannak más fegyverek is.


Az fenti vers Váci Mihály: A sokaság fia című kötetében jelent meg. 1967-70 között vetette papírra.
Szerintem elgondolkodtató mennyire kortalan és aktuális akár ma is.